Rólunk

Tovább Görögország, azon belül Kréta szigete már évek óta rabul ejtett. 15 éve, amikor először ott jártam még nem tudtam, hogy 2016-ban új dolgokba kezdünk és ezen új dolgoknak a kulcsa Kréta lesz.   2015-ben sikerült ismét eljutnom erre a csodás helyre, a második nászutunk volt. Mint az köztudott a kozmetikumoknak nagy kereskedelme van Görögország teljes területén, így Krétán is minden boltban találkozhatunk olívaolaj alapú kozmetikumokkal, szappanokkal. 2015-ös kirándulásunkról számos krémmel, szappannal, samponnal, termékmintával tértünk haza. A termékeket kipróbálva tapasztaltuk jótékony hatását. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy mi történne, ha Magyarországon is kaphatók lennének ezek a termékek. Ezen gondolatom egy időre a sarokba került, nem gondoltam tovább mi lenne ha…   Kréta az örök szerelem, ezért idén 2016-ban is visszamentünk. Az ott eltöltött idő alatt ismét lehetőségü...
Bővebben

Olívaolaj

olívaolaj natúrkozmetikum

Számtalanszor hallhattuk már, hogy az olívaolaj a „folyékony arany”.

Tovább Ez a mondás igaz, hiszen az olívaolaj jótékony tulajdonságai aranyat érnek. Az olajfa elsősorban Földközi-tenger vidékein őshonos, terméséből az olajbogyóból préseléses eljárással készül az olívaolaj. Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban nagy becsben tartják az olívaolajat. Az ókori görögök nem csak élelmiszerként használták, hanem bőrápolásra, gyógyításra is. A kutatások szerint az első olajbogyót Kréta szigetén termesztették és innen indult el világhódító útjára.

Miért is jó az olajbogyó?

Hidratál, táplál, fokozza a vérkeringést, regenerál, fiatalon tart. Magas antioxidáns tartalmú, csökkenti a koleszterinszintet, A, D, E  és F vitamin forrás. Az A vitamin haj és szemerősítő hatású. A D vitamin a csontok egészségéért felelős. E vitamin daganatmegelőző, segíti a termékenységet. ...
Bővebben