Rólunk

Tovább Görögország, azon belül Kréta szigete már évek óta rabul ejtett. 15 éve, amikor először ott jártam még nem tudtam, hogy 2016-ban új dolgokba kezdünk és ezen új dolgoknak a kulcsa Kréta lesz.   2015-ben sikerült ismét eljutnom erre a csodás helyre, a második nászutunk volt. Mint az köztudott a kozmetikumoknak nagy kereskedelme van Görögország teljes területén, így Krétán is minden boltban találkozhatunk olívaolaj alapú kozmetikumokkal, szappanokkal. 2015-ös kirándulásunkról számos krémmel, szappannal, samponnal, termékmintával tértünk haza. A termékeket kipróbálva tapasztaltuk jótékony hatását. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy mi történne, ha Magyarországon is kaphatók lennének ezek a termékek. Ezen gondolatom egy időre a sarokba került, nem gondoltam tovább mi lenne ha…   Kréta az örök szerelem, ezért idén 2016-ban is visszamentünk. Az ott eltöltött idő alatt ismét lehetőségü...
Bővebben

Shea vaj a nők aranya

Shea vaj natúrkozmetikum

Egyre népszerűbb shea vaj széles körben elterjedt nem csak az élelmiszergyártásban, de az egészségügy és a szépségápolás terén is, testvajak fő fajtája. Shea vaj a nők aranya, így nevezik Afrikában, ezt a karitéfa diójából kisajtolt krémszínű, igen hasznos csodavajat.

A Nyugat - és Közép-Afrikában őshonos sheafa évszázadok óta vadon, különös gondozás nélkül biztosítja számunkra értékes dió termését. Afrika számos részén szigorú törvények védik a sheafat, mivel felismerték, hogy termése milyen értékes élelmiszerforrás és gyógyszer, valamint a lakosság jelentős hányadának biztosítja a megélhetést. A nők aranya elnevezés, pedig onnan származik, hogy hölgyek dolgoznak a shea vaj előállításán.

Mi shea vaj?

A bőrápoló testvajak fő összetevője olajsavat, sztearinsavat, linolsavat tartalmaz, amelyek testhőmérsékleten gyorsan elolvadnak, és hamar felszívódnak. Az egyes termékekben a shea vaj lehe...
Bővebben

Illóolajok a bőrápolásban (1. rész)

Illóolajok a natúrkozmetikumokban
Illóolajok számos területen segítik mindennapjainkat, édes álmot hoznak, frissítik a levegőt, és illóolajok a bőrápolásban is főszerepet kapnak - előnyeik messze túlmutatnak egy kellemes illaton. Gyógyító hatásuk szellemileg, fizikailag és érzelmileg is megmutatkozik.

Melyek a legfontosabb illóolajok a bőrápolásban?

1. Teafa olaj

Az ausztrál teafából kinyert olaj helyileg is használható olyan bőrproblémák kezelésére, mint akné vagy a gombás fertőzés. Megtalálható számos bőrápoló termékekben. Itassunk fel vele egy vattagolyót és vigyük fel a kezelendő felületre, majd hagyjuk hatni.

2. Levendulaolaj

A levendulaolaj az egyik legsokoldalúbb olajok egyike. Leginkább ismert nyugtató hatásáról, de felgyorsítja a zúzódások, vágások és bőrirritációk gyógyulását is. Illata csökkenti a stresszhormonok szintjét a vérben. A bőrápolásban kifejtett jótékony hatása mellett a Görög Olíva levendula szappanja ...
Bővebben

Bőrápolási rutin kialakítása

Tanácsok a helyes napi bőrápolási rutin kialakításához

Mindannyiunknak van egy bőrápolási rutinja, aszerint mossuk meg az arcunkat és alkalmazzuk az éjszakai vagy nappali krémeket. Tudjuk, hogy mi is a helyes sorrendje az arcápolásnak? Ha betartjuk a sorrendet akkor biztosak lehetünk benne, hogy a legtöbbet hoztuk ki a használt termékekből és az eredmény sugárzó, tiszta bőr minden alkalommal.

1. lépés: Tisztítás

Mossuk meg az arcunkat langyos vízzel és egy gyengéd arctisztítóval. Ha meleg víz helyett forrót használunk, akkor az száríthatja a bőrt. Körkörös mozdulatokkal masszírozzunk a bőrbe a tisztító krémet a T-zónában, az állkapocs vonalában és az arccsont területén. A krém bedolgozása eltarthat akár egy percig is a hatékony tisztítás érdekében. Öblítsük le az arcunkat langyos vízzel és kezünkkel távolítsuk el a krémből fennmaradt felesleget. Befejezésképpen töröljük meg törülközőv...
Bővebben

Vitaminok a ragyogó bőrért

A kiegyensúlyozott étrend bőrünk egészsége érdekében is igen fontos. Bizonyos tápanyagok nélkül a bőr veszít rugalmasságából, idő előtt megjelennek az öregedés jelei, és súlyosbodnak a különböző bőrbetegségek tünetei. A napi szükséglet kielégítésével az alábbi bőrpanaszokat mérsékelhetjük:
  • sötét foltok
  • vörösség
  • ráncok
  • túlzott szárazság
  • túlzott faggyútermelés
A helyes táplálkozás jótékony hatásait, mint a bőr szerkezetének, tónusának javulása, ideális pH értékének kialakulása, a szem alatti karikák eltűnése fokozhatjuk a vitaminok helyi alkalmazásával. Esszenciális vitaminok ugyanis számos bőrápolási termékben megtalálhatóak. Lássuk tehát melyek az alapvető vitaminok és hogyan segítik az egészséges bőr elérését!

A-vitamin

Az A-vitamin nagy szerepet játszik a szövetek szerkezetnék javításában. Feszesíti a bőrt és megakadályozza kiszáradását. Rendszeres...
Bővebben

A férfiak bőrápolása

Manapság a férfiak esetében is alapkövetelmény a jó megjelenés. Igaz ez a bőr ápoltsága esetén is.

A férfiak bőre azonos felépítésű, mint a nőké mégis számos dologban különbözik.

- a férfi hormonoknak köszönhetően a zsírosabb bőr jellemző, mitesszerek és pattanások is gyakoribbak - a férfiak bőre 10-20%-kal vastagabb, mint a nőké - a borotválkozás következtében gyakoriak a szőrtüsző gyulladásai, a bőr pirossága, irritációja - gyakoribbak a benőtt szőrtüszők is A rendszeres borotválkozás nagyon igénybe veszi  a bőrt, ezért fontos alkalmazni bőrpuhító borotvahabokat vagy borotvakrémeket, melyek felpuhítják a szőrszálakat és könnyebbé teszik a borotválkozást. Borotválkozás után érdemes valamilyen tápláló, hegesedést elősegítő, gyulladást gátló természetes összetevőket tartalmazó krémmel bekenni az arcbőrt, hogy a további fertőzések megelőzhetők legyenek. Nagyon hatékon...
Bővebben

Tavaszi bőrmegújítás – Hol kezdjük?

Hamarosan félre tesszük a nagy kabátot, a sapka és sál is vissza kerül a szekrénybe, előkerülnek a nyitottabb felsők és szoknyák. Szabaddá válnak azok a bőrfelületek, amelyeket annyira óvtunk a zord időben. A nap ereje még gyenge, de a hűvösebb szelek nem szárítják olyan intenzíven bőrünket. Ideje a téli elhalt rétegeket eltávolítani.

Mégis mivel ápoljuk testünket ebben a szezonban?

A regenerálódást a bőr felfrissítésével kezdjük szabaduljunk meg a száraz, elhalt hámrétegtől. Használható erre mikrodermabrázió, mechanikai- vagy kémiai hámlasztás. A mechanikai bőrradírozás és mikrodermabrázió ún. bőrcsiszolás eltávolítja az elhalt hámsejteket, kisimítja az apróbb ráncokat és világosabbá teszi a elszíneződéseket, míg a kémiai hámlasztást követően a hatóanyagoknak köszönhetően regenerálódik a bőr. Az adalékanyagoktól mentes bőrradírozó szappanok, mint a bőrfrissítő zöld tea kivonatot ta...
Bővebben

Bőrradírok a selymes bőrért!

A bőr felső rétege időről időre megújul, lehámlik. A kor előrehaladtával ez a folyamat lelassul és a bőr önregeneráló folyamata hiányt szenved. A bőrradírok használatuk során segítenek eltávolítani az elhalt hámsejteket és utat készítenek az új, egészséges sejteknek. 

A bőrradírokat elsősorban a mechanikai úton, azaz dörzsöléssel juttatjuk be bőrünkbe. Heti egyszeri alkalommal ajánlott a bőrradírok és hámlasztő krémek, szappanok használata, hiszen időt kell hagynunk a bőrünknek, hogy új sejteket termeljen. Aki hetente több alkalommal is használ ilyen készítményeket, az nem hagyja bőrét 100%-san regenerálódni. 

A krémek és szappanok kis, kerek vagy gömb alakú szemcséket tartalmaznak, melyek alakjuknak köszönhetően nem sértik fel a bőrt. A vásárlásnál érdemes figyelni a szemcsék méretére, hogy ne okozzunk magunknak mikrosérüléseket. 

Szappanjaink közül ajánlanánk az olívaolajos bőrradír szappanunkat zöldtea kivonattal. Egy mélytisztító hat...

Bővebben

Sampon száraz hajra olajfalevél kivonattal és aloe verával

A száraz, hideg időjárás megviseli hajunkat és fejbőrünket. Nem csak a kezünk és arcbőrünk hidratálására kell nagy gondot fordítanunk, hanem hajunkat is folyamatosan ápolni kell. A természetes hatóanyagokat tartalmazó megoldást ajánlunk, ami natúr sampon száraz hajra. Mindennapi használat mellett a termék kíméletesen tisztít, ápoló hatóanyagai megszüntetik a fejbőr problémáit mint a szárazság, zsírosodás, korpa. Az antioxidáns hatású olajfalevél kivonat nagyon sok E-vitamint tartalmaz, megakadályozza a haj és a fejbőr kiszáradását. Kíméletesen tisztít, fertőtlenít, eltávolítja a szennyeződéseket. Az aloe vera hidratálja és nyugtatja a fejbőrt, panthenol tartalma véd az irritációtól és táplálja a fej bőrét. Az értékes poliszacharidok bevonják a hajszálakat, erősítik a hajhagymákat, csökkenti a kiszáradást és a fejbőr viszketését. Kellemesen citrusos-édeskés illatú, használatával a haj újra ...
Bővebben

Gyógyteák a szép és egészséges bőrért

A bőrünk folyamatos ápolást igényel, a rendszeres testápolás mellett ajánlott naponta 1-2 csésze gyógynövényből készült tea elfogyasztása is.

A teák nem csak a belső szerveinkre, lelkünkre vannak jó hatással, hanem a bőrünk ápolásában, hidratáltságában is fontos szerepük van. A folyadékpótlás is hozzájárul bőrünk egészségéhez.

Ha ragyagó és egészséges bőrt szeretnél, akkor a következő gyógynövényeket ajánljuk:

Csipkebogyó

Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően nagyon jó immunerősítő. Fontos vitaminforrás a téli hónapokban. Stresszoldó hatású, a kötőszövetek falát szilárdítja. Ajánlott napi 1 csésze tea elfogyasztása. A csipkebogyó teáját borogatásként is használhatjuk arcunkra.  

Kamilla

Az egyik legismertebb és leggyakrabban használt gyógynövény. Gyulladáscsökkentő hatásáról ismerjük. Belsőleg emésztéssegítő, görcsoldó, gyomobántalmak ellen kiváló. Külsőleg bőrnyugtató, antiszeptikus. Hetente érdemes arcunkat a ka...

Bővebben